2012. október 23., kedd

Áronka megérkezett

Eddig csak a receptjeimet osztottam meg veletek, de nagyon sokan
vagytok itt,  akik közel álltok hozzám és gondoltam,
hogy tartozom Nektek annyival, hogy megosztom veletek,
ahogy ígértem is, hogy írok majd, ha megérkezik a kis unokám.

Pontosan két hete kedden 2012. október 09-én 13,20 perckor
megérkezett Áronka.
Császárral született, mert a köldökzsínór nagyon rá volt tekeredve,
de Ő is és az Anyukája is jól vannak.
Azóta bearanyozza a napjainkat, a másik nagyszülőkkel együtt 
nem tudunk betelni vele.
Nagyon jó kisbaba, eszik, alszik, eddig még nem
hallottuk sírni.
Áronka unoka testvére, Hanna pontosan egy hétre rá született,
így kétszeres a boldogság most a családban. Hannát már
nagyon várta itthon nagyobb testvére, Alexandra.


Drága Áronkánk kívánunk Neked boldog gyermekkort, egészségben, szeretetben gazdag hosszú életet !










2012. október 8., hétfő

Vakondtúrás torta



Tegnap a Sütigyár oldalán megláttam a vakondtúrás tortát.
Eszembe jutott, hogy milyen régen sütöttem már,
így előkerestem az én receptemet és délután megsütöttem.

Hozzávalók:

6 tojás
6 evő kanál cukor
6 evő kanál liszt
3 evő kanál kakaó por
1 csomag sütőpor
1 dl étolaj

A krémhez:
1 doboz Meggle cukrász hab
2 evő kanál porcukor
1 habfixáló
1 tábla étcsokoládé

banán, barack egyéb más gyümölcs

Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, majd hozzászitáljuk
a lisztet, kakaó port, hozzáadjuk a sütőport és az étolajat, végül
a tojások felvert habját is óvatosan hozzákeverjük.
Kerek torta formában megsütjük.
Amikor kihűlt akkor a torta közepét kikaparjuk.
A szélén kis perem maradjon.
A kikapart tésztát összemorzsoljuk és félretesszük.

Elkészítjük a tölteléket.
A hidegre lehűtött tejszínt felverjük a porcukorral és a
habfixálóval.
A végén belereszeljük a tábla csokoládét.

A torta aljára karikára vágott banánt teszünk, vagy barackot, de akármilyen
gyümölccsel nagyon finom.
Én már készítettem piros bogyós gyümölccsel is.
Bevallom nekem az ízlett a legjobban.
A tejszínhabot ráhalmozzuk a tortára csúcsosan.
Ezután pedig ráhalmozzuk az összemorzsolt tésztát.









2012. október 5., péntek

Túróval, aszalt szilvával töltött palacsinta



Egy nagyon finom palacsintát hoztam Nektek most.
Mi nagyon  szeretjük, remélem Nektek is ízleni fog, ha elkészítitek.

A szokásos módon elkészítjük a palacsintákat, gondolom
mindenkinek van jól bevált receptje.
Amikor megsültek akkor félretesszük őket.

Hozzávalók:

Palacsinták
25 dkg túró
1 nagy pohár tejföl
1 citrom leve és reszelt héja
6 evő kanál cukor
vaníliás cukor
20 dkg aszalt szilva
1 egész tojás
1 dl tejszín
vaj a forma kikenéséhez

Elkészítés:
A túrót kikeverjük a 2 evő kanál tejföllel, a citrom reszelt héjával
és levével, a vaníliás cukorral és a cukorral. A cukor felét a
túróba tesszük, a másik fele az öntetbe kerül majd.
A palacsintákat megtöltjük a túrós töltelékkel, megszórjuk
aszalt szilva darabokkal és feltekerjük.
Félbevágjuk őket és kivajazott formába fektetjük.

Elkészítjük az öntetet: A maradék tejfölt kikeverjük a
cukorral, tejszínnel és a tojással.
A palacsintákra öntjük és előmelegített lég keveréses
sütőben 220 fokon 20-25 percet sütjük.

2012. október 4., csütörtök

Mángoldba tekert húsgombóc

Már többször nézegettem a pécsi vásár csarnokban a mángoldot, de még sohasem mertem venni. Talán most sem vettem volna, ha a párom nincs velem és nem mondja, hogy vegyünk egy kicsit és készítsünk belőle valamit.
Ahogy jöttünk hazafelé már meg is született az ötlet, hogy valamilyen húsit fogunk betekerni vele. Az íze a spenóthoz hasonlít, de erőteljesebb ízű. Általában főzeléket készítenek belőle. Magas az A, B és C vitamin tartalma. Rendkívül sok foszfort, káliumot, kalciumot, magnéziumot és vasat tartalmaz. A vastagabb ereket ki kell vágni felhasználásnál.
Hozzávalók: 


60 dkg mángold
1 csirke mell
1 zsemle
15 dkg hajdina vagy gersli (nálam most hajdina)

2 vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 egész tojás
1 kis pohár tejföl
piros paprika
olaj

fűszerek, kinek, kinek ízlése szerint, nálam:só, bors, borsikafű, őrölt kömény, ízvarázs, a végén kevés tárkony, vagy tárkony ecet

Elkészítés:


Először elkészítettem a tölteléket. A csirke mellet megmostam, majd ledaráltam. Beledaráltam a fokhagymát és a vöröshagymát is. Hozzáöntöttem a megmosott hajdinát, a megáztatott zsemlét, tojást, majd a fűszereket, kevés piros paprikát.Gombócokat formáltam belőle. Félretettem.


A mángoldot először szétválogattam, a nagyobb leveleket félretettem, ezekbe került a töltelék.
A kisebb leveleket megmostam és apróra vágtam.
A nagyobb levelek ereit kivágtam és forró, lobogó, sós vízbe mártottam egy pillanatra, majd tálcára szedtem.

A vöröshagymát apróra vágtam, kevés olajon megdinszteltem.Tulajdonképpen egy pörkölt alapot készítettem. Rászórtam a fele apróra vágott mángoldot. A nagyobb mángold levelekbe tekertem bele az előzőleg megformázott csirke mell gombócokat. Szépen sorba állítottam őket az öntött vas lábosban. A tetejére szórtam a maradék mángoldot. Kevés vízzel felöntöttem és puhára főztem kb. fél óra alatt.


Közben vékony rántást készítettem, amit folyamatos keverés mellett belecsorgattam. Majd hozzáadtam a pohár tejfölt is.
A legvégén hintettem meg egy kevéske tárkonnyal.
Friss, puha, fehér kenyérrel tálaltam.


2012. október 3., szerda

Kakaós kókuszos süti


Van egy pékség nálunk ahol nagyon finom bounty sütit sütnek.
Finomnak, finom de az ára.......nagyon borsos. Mindannyian
nagyon szeretjük, ezért gondoltam valahogy meg kellene itthon is sütni.


Hozzávalók:

35 dkg liszt
2 db egész tojás
10 dkg olvasztott vaj
3 dl tej
1 csomag sütőpor
25 dkg cukor
5 dkg kakaópor
vaníliás cukor vagy vanília aroma

Töltelék:

2 csomag vaníliás vagy tejszínes pudingpor (nekem kókuszos volt itthon,
de itt Magyarországon nem láttam még)
8 dl tej
kókuszreszelék
rum vagy rum aroma
cukor a pudingba ízlés szerint.

Elkészítés:

Először a pudingot készítjük el. Amikor elkészült belekeverjük
a kókuszreszeléket és a rumot, vaníliás cukrot vagy az aromát.
Majd félretesszük hűteni.

A hozzávalókat elkeverjük a végén adjuk hozzá az olvasztott vajat.
Közepes meretű tepsibe öntjük és a kihűlt pudingot kanállal beleszaggatjuk.
200 fokon sütőben légkeverésen megsütjük.
Én még megszórtam kókuszreszelékkel.

2012. október 1., hétfő

Kelt szilvás lepény


Szánom bánom bűnömet, tudom jóvátenni nem lehet! Régen
jelentkeztem már, de kérlek nézzétek el Nekem! Annyi minden történt.
A legfontosabb! Nemsokára megszületik a kis unokám,
akit már mindannyian nagyon várunk. :-) 

Lilla a Megfőzlek blog írója játékot hirdetett.
Nagyon szeretem Lilla blogját böngészni, így semmiképpen nem szerettem volna elszalasztani a játékot.  Arra kért bennünket, hogy a kedvenc őszi-téli
süteményünk receptjét és fotóját küldjük el neki,
majd írjunk egy bejegyzést róla, ha van blogunk.
Én szokás szerint az utolsó pillanatban jelentkezem
játékra, de ha nagyon igyekszem, akkor még nem maradok le.

Először kelt szilvás lepényt Nagyszakácsiban ettünk.
Ez a lepény különösen azért kedves számomra, mert
itt találkoztam először Andi barátnőmmel, akit egy
fogyókúrás fórumon ismertem meg és ez a barátság
azóta is töretlen. Megbeszéltük, hogy találkozunk a Királyi
főzőversenyen, de hogy hány órakor azt nem. Aki volt már
tudja, hogy nagyon sokan vannak,  sok parkolóhely van kijelölve.
Azért is volt ez érdekes, mert leparkoltunk és Andiék
pedig begurultak mellénk. 

Íme az én receptem! Igaz, hogy nem kemencében sül, de nagyon finom!

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 egész tojás
1 kis pohár tejföl
15 dkg margarin
2 dl tej
3 dkg élesztő
kevés cukor 

50 dkg szilva kimagozva félbevágva
fahéjas porcukor


Elkészítés:

A langyos tejbe kevés cukrot teszek és belemorzsolom
az élesztőt, feltuttatom.
Hozzáöntöm a megszitált liszthez, amibe beleütöttem a tojást, beletettem a tejfölt.
Elkezdem dagasztani, majd a dagasztás vége fele hozzáadom az olvasztott margarint is.
Ha száraz lenne, akkor még langyos tejet adok hozzá.
Meleg helyre teszem, letakarom egy konyharuhával és a
kétszeresére kelesztem.

Közben kimagozom a szilvát és bekeverem a
fahéjas porcukrot.

Amikor a tészta megkel akkor tepsibe nyújtom és
egy kicsit még kelesztem.
A szilvákat megtöltöm a fahéjas porcukorral és a porcukros
felükkel lefele a tésztába nyomkodom őket.
200 fokos sütőben légkeverésen szép pirosra sütöm.

Még meleg megszórom porcukorral.






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...